Iparági megoldásokÉlenjáró technológiára épülő biztonság
Jubileum: A Minimax a 40 éves szikraoltót ünnepli

Jubileum: A Minimax a 40 éves szikraoltót ünnepli

A Minimax már 1973-ban beüzemelte Európa első szikraoltó berendezésének prototípusát. Bárhol, ahol gyúlékony anyagokat nyernek ki, szállítanak, szűrnek és szárítanak, megnő a tűz illetve a robbanásveszély a keletkező szikra vagy izzó részecskék által. Kezdetektől fogva a Minimax cégcsoport számos innovációt fejlesztett ki a szikraérzékelés és az oltófúvókák technológiájának területén, valamint különféle szikra érzékelőket és oltóberendezéseket dobott piacra.

Igény:

Elszívó és szállító berendezések tűzvédelme - Igény

A 70-es években a fafeldolgozó iparban a cégek a hatékonyság növelése érdekében a gyártási folyamatok során keletkezett hulladékanyagokat újra akarták hasznosítani, valamint ezen anyagokat a gyártási folyamatba vissza szerették volna vezetni. Ezért porleválasztó és portalanító berendezéseket üzemeltek be. Ezen kívül a keletkezett por- és maradványanyag mennyiségát is radikálisan csökkenteni kellett az üzembiztonság növelése érdekében. Ráadásul egyre nagyobb jelentőséget kapott a környezetvédelem, amely szükségessé tette a károsanyagok kibocsátásának csökkentését is.

Követelmény:

A szakágban végbemenő változások egy különleges tűzvédelmi megoldás kifejlesztését tették szükségessé, mivel a porkezelő és portalanító-berendezésekben a súrlódó és túlhevített részecskék veszélyes helyzeteket idéztek elő, amelyek növelték a komoly tűzesetek és robbanások veszélyét.

Elszívó és szállító berendezések tűzvédelme -  Megoldás

Megoldás:

A zárt szállítócsőhálózatban speciális infravörös szikraérzékelők érzékelik a gyújtóforrásokat. Csaknem ezzel egyidőben a Minimax FEZ2000 szikraérzékelő központ (már 1973-ban!) -három felügyelt zónával- egy gyors reagálású mágnesszelepet kinyit. A megfelelő fúvókák által eloszlatott vízköd eloltja a szállítócsőhálózatban a gyújtóforrást.
A Minimax ezzel az egyedülálló, teljesen új tűzvédelmi technológiával egy új lehetőséget nyitott e piaci szereplőknek.

70-es évek

  • Kifejlesztik az FMZ 2001-t, az első kombinált szikra-és tűzjelző központot, amely az üzemeltetést és felügyeletet egyszerre akár 10 zónában is tette lehetővé. Ennek köszönhető, mind a tűzjelzők mind pedig az oltási folyamatok vezérlése az épületekben és ipari rendszerekben is.
    Elszívó és szállító berendezések tűzvédelme - 70-es évek
  • A FUX1000 érzékelő mellett a FUX1100 is fejlesztésre került, továbbá az érzékelési sebesség is jelentősen megnő.
  • A nyitott teljes sugarú SD fúvóka bevezetése. Ezen fúvóka egy homogén szórási képet alakít ki, amely lehetővé teszi a szállítócsőhalózat keresztmetszetének teljes felületén az egyenletes elárasztást.

80-as évek

Elszívó és szállító berendezések tűzvédelme - 80-as évek
  • Az FMZ 3000 központ piaci bevezetése, 40 zóna felügyeletével és szikraszámláló funkcióval. Ugyancsak lehetséges a kábelszakadás és a rövidzárlat hibák kijelzése is.
  • Az ipari kivitelű FUX3000 és FUX3001 szikraérzékelők a FUX1100 utódjai, amelyek a faiparban gyakran előforduló mostoha körülményeknek megfeleőn kerültek kialakításra.
  • Az SD50-T és SD50-K önzáródó fúvókák bevezetése. A szállított anyag nem tud a fúvókába kerülni, ezáltal ezen fejek eltömődés ellen védetté válnak. Az SD50-K lehetővé teszi a szállítási iránnyal szembeni beszerelést is, amely Minimax szabadalom.

90-es évek

90er
  • Az FMZ4100 tűzjelzőközpont piaci színrelépése. A központ mikroprocesszor-vezérelt és individuálisan progromozható.
  • FUX3001 ELM szikraérzékelő gyártása. Egyszerű szerelés, amelyhez csak egy lyuk fúrására van szükség, amely egyúttal óriási előny a karbantartások esetén is. Az érzékelők tisztítása és felülvizsgálata nagymértékben egyszerűsödik
  • Lényeges fejlődési előrelépés a lapos sugarú vagy legyező szórásképű F180 típusú fúvóka bevezetése. A szóráskép és a szórás erőssége lehetővé teszi a szállítócső oldalfalán történő szerelést. Kevesebb szórófej is elég, hogy egy szögletes vagy egy körkeresztmetszetű vezetéket megfelelően meg tudjunk védeni.

2000-es évek

Elszívó és szállító berendezések tűzvédelme - 2000-es évek
  • A Minimax bemutatja az FMZ5000 típusú tűzjelző- és oltásvezérlő központot. A központok ezen új generációja már moduláris felépítésű és szabadon programozható vezérléseket biztosít. A szikraoltó központok minden fontos komponense felügyelhetővé válik. A több mint 50.000 bejegyzés tárolására képes memória lehetőséget nyújt az adatok kiértékelésére.
  • A FUX4000 UEWA szikraérzékelő, amely a FUX3200 L1 UEWA továbbfejlesztett változata a megfelelő működés érdekében már felügyeli a saját „látóképességét“ és a saját elektronikáját. A „látóképesség“ felügyeletének módszere a Minimax szabadalma.
    Heute
  • A Minimax oltásautomatikát készít. Az áramlásérzékelő nem a vízellátó rendszerre van kiépítve, hanem egy oltásautomatikába van integrálva. Minden oltási pont felügyelt lehet és a hibák megjeleníthetőek.

Napjainkban:

  • A Minimax a WinGuard-dal egy „Vészhelyzet management“ rendszert kínál, amely a tűzvédelmi rendszer státuszát az összetett védett területeken (például a faiparban) grafikusan megjeleníti.
    Elszívó és szállító berendezések tűzvédelme - Napjainkban
  • A reflex-modul egy kombinált tűzjelző- és szikraoltó funkciót biztosít. A szikraérzékelés és az oltás a reflex elv szerint működik, vagyis közvetlenül egymás után futnak le.
  • A „Web-modul“ interneten és web böngészőn keresztüli adat hozzáférést biztosít a távfelügyelet és a távvezérlés számára, így a szervíz és karbantartási szükséglet jelentősen csökken.

Prospektus letöltés német nyelven:

Funkenlöschanlagen Brandschutzlösungen für pneumatische Fördereinrichtungen „40 Jahre Funkenlöschanlagen - eine Zeitreise“ als Download (PDF)